A Mindennapi Pszichológia Magazin áprilisi számában olvastam egy érdekes cikket dr. Szolnoki Nikolett tollából a kóros vásárlásról. Nagyon szeretem Nikolett írásait, mert a stílus és a divat témakörét legtöbbször lélektani oldalról közelíti meg, amely hozzám igencsak közel áll – mondhatni az önismereti utam vezetett erre a pályára.
A szakember írása elsősorban pszichológiai vonatkozású, és részletesen összegzi azokat a szempontokat, amelyek jelentkezése esetén már érdemes elgondolkodni arról, mennyire egészségesek (vagy nem) ruhavásárlási szokásaink.
(Idő közben a cikk online is elérhető lett, itt megtaláljátok: https://www.femcafe.hu/cikkek/fashion-beauty/boltkoros-vasarlasmanias-shopping)
Miért írok én erről az egészről?
Mostani bejegyzésem aktualitását az adta, hogy az előbbiekben említett cikk felidézte bennem a kóros vásárlással kapcsolatos tapasztalásaim, megéléseim – nevezetesen, hogy volt idő, amikor én is szenvedtem ettől a függőségtől.
Bizony-bizony. Ez van. (Bár elnézve az önismereti utam, valójában nem meglepő, hogy ez is felkerült a listámra! 😄🤦♀️)
Aztán valamiért itt motoszkált a fejemben, hogy talán érdemes lenne megosztanom a saját történetem és a saját (recept nélkül kapható) „gyógyszerem”, ami segíthet a betegség felismerésében, a gyógyulásban. Mert bármennyire furcsán hangzik, ez egy betegség.
Meggyőződésem, hogy a (tudatos vagy tudattalan) boltkórosság sokkal többeket érint, mint azt gondolnánk. A mai fogyasztó társadalomban ömlenek ránk azok a reklámok, amelyek a gyönyörű, kívánatos és boldog nő érzését ígérik a ruhákon, kiegészítőkön keresztül, ezért ember legyen a talpán, aki mindennek ellen tud állni. És ha mindehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy nagyon magas az önbizalomhiánnyal, pszichés zavarokkal küzdők aránya, egyáltalán nem meglepő, ha a frusztráció, a feszültség levezetésére sokan a pénztárcájukhoz (vagy a pohárhoz) nyúlnak.
Tehát „röviden” ez az apropó! 😊 Fontos azonban hangsúlyoznom, hogy a receptem nem garantáltan tuti, mégcsak orvostudományi háttere sincs. Én mindössze azt osztom meg Veletek, ami nekem működött. És bár az ilyen érzékeny témák esetében a nagy és őszinte kinyilatkozásoknak mindig meg van (a szerzőre nézve) a veszélye – mégis úgy érzem, hogy ha az írásom már csak 1 boltkóros társam gyógyulásában segíthet, megérte foglalkozni vele! Úgyhogy íme, „halljátok” az én történetem. ❤️
Sziasztok, Katka vagyok és X napja nem vásároltam.
Na ennyire azért nem sarkos a helyzet, mert naná, hogy szívesen vásárolok (hiszen a munkámnak is része 😉), de a kóros jelzőt szerencsére mellőzhettem a diagnózisomból.
A dolog nem is olyan régen, pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor még azt sem tudtam, a stílustanácsadást eszik vagy isszák. Az életemnek abban a szakaszában voltam, amikor már nagyon nem leltem örömömet a munkában – az online ruhavásárlásban viszont annál inkább.
Csodás emberek, érdekes feladatok, jó fizetés: bár tényleg minden körülmény adott volt, hogy jól (kell) érezzem magam az aktuális helyemen, minden nap egy megfeszülés volt számomra. A lelkemben észrevétlenül gyülemlő feszültséget pedig vásárlással vezettem le.
Eleinte persze tök viccesnek tűnt az egész. A GLS futár hetente többször is érkezett, és csak megerősítette a folyamat természetesnek vélt jellegét az a tény, hogy a barátnők vagy a fodrásznál mellettem ülő hölgyek is nevetve mesélték, hogyan rendelik mintegy titkos módon (párjuk elől rejtve) az újabb kincseket.
Természetesen ekkor még nem vettem (nem akartam) észrevenni az árulkodó jeleket. A helyzet akkor kezdett komolyabbra fordulni, amikor már a gardróbomból is kiszorultam, és egészen konkrétan a nyitott szekrény látványa tolta (ordította) az arcomba: ITT VALAMI NEM OKÉ. A ruhásszekrényem tele volt szebbnél szebb (sok esetben még címkézett), de teljes mértékben kihasználatlan darabbal…
Közel 20 év önismerettel a hátam mögött azért azt éreztem, hogy EZ ÍGY GÁZ. Nem kicsit, hanem NAGYON. És bár sokszor hajlamos vagyok túlgondolni dolgokat, ebből a szempontból nagyon is örülök annak, hogy ilyenkor észre tudom venni magamon az árulkodó jeleket…
Az első (béna) leszokási kísérletek
A pszichológia problémák megoldásának első lépését tehát megugrottam: felismertem, beláttam, beazonosítottam, szembenéztem vele. Hurrá. Akkor most jöhet a neheze…
Mert ilyenkor következik a függő személy gyógyulásának legnehezebb szakasza, az elvonás. És őszintén? Már a vásárlás eltiltásának gondolatától is elvonási tüneteim voltak… de (racionálisan) tudtam, hogy jó úton vagyok, és muszáj lesz mindezt kimorzsolnom magamból.
Kezdő lépésként igyekeztem figyelmen kívül hagyni a hírleveleket, letiltottam a hirdetéseket, minimalizáltam minden kísértést – ami nekem legfeljebb néhány napig segített. Ezért tudtam: rövid időn belül drasztikusabb lépést kell kezdeményeznem, mégpedig a „kikényszerített kontrollt”. Tudjátok, van az a dolog, hogy ha egy célt, elhatározást, problémát elmondasz másnak, akkor Te magad is komolyabban veszed, másképpen viszonyulsz hozzá.
Így én pontosan ezt tettem: elmondtam a hozzám legközelebb álló embernek, mintegy kiprovokálva a számonkérhetőséget arra az esetre, ha ismét elkapna a vásárlási láz. Mert ebben a pillanatban pontosan erre volt szükségem. Egy védőhálóra. És tudtam: innentől a lelkiismeretem (talán) nem visz majd rá, hogy becsapjam (elsősorban) őt és saját magamat.
Persze azért a józanodás még ezután sem ment egyik napról a másikra, ezután is voltak kísérleteim a kijátszásra. Nálam ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy nem a GLS futár érkezett hozzám – hanem én mentem a csomagpontokra vagy az üzletekbe… de szerencsére ez már egy nagyon rövid ideig tartó időszak volt. Egyszerűen a lélek nem vitt rá az ön(-és köz)becsapásra.
Ami igazán látványosan gyógyított
A boltkórosságomból való kigyógyulást – tapasztalásom szerint – valójában 4 tényező segítette igazán.
Az egyik az előbbiekben említett tény: tehát az, hogy megosztottam a problémám egy bizalmi emberrel, mintegy „felügyeletet” rendelve magam mellé.
A másik, hogy elkezdtem részletesen (de tényleg nagyon részletesen) vezetni, mennyit költök ruhákra, kiegészítőkre… És amikor a hónap végén (rosszabb esetben már a hónap közepén) kénytelen voltam szembesülni a kiadott összeg számszerűségével, akkor az, hát, hogy is mondjam csak: baromira fájt…😭
A harmadik – és ez nem a reklám helye – a stílustanácsadással való találkozásom volt, amely helyre tette bennem a színekkel és fazonokkal kapcsolatos ismereteimet. A témában autodidakta módon való elmélyedésem hatalmas segítséget jelentett abban, hogy tudjam, milyen koncepció mentén érdemes kialakítani a gardróbomat, milyen stílusra vágyom igazán, és melyek azok a darabok, amelyeket teljesen felesleges megvennem, mert garantáltan kihasználatlanul állnak majd a szekrényemben. Semmiképpen nem állítanám, hogy egy stílustanácsadás egycsapásra meggyógyít majd, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy az ott elhangzó tanácsok megismerése, gyakorlatban való alkalmazása rengeteget segíthet a gyógyulásban, a vásárlási szokások racionalizálásában. ❤️
És végül, de nem utolsó sorban a negyedik (és legfontosabb) tényező, hogy a boltkórosságom felismerése, önmagamnak való bevallása rávilágított arra, hogy ha ki akarok gyógyulni ebből a nyavalyából, rendbe kell tennem az életemet. És persze tudom, minden pszichés probléma megoldása így működik, vagyis ez nem egy világrengető felismerés – mégis, amikor mindezt saját tapasztaláson keresztül éled meg, azért az egy, a saját világodat igencsak megrengető felismerés tud lenni.
A tüneteim mintegy vészvillogóként jelezték (az egyébként zsigerszinten is érzett érzést), meg kell találjam az utam, ha ki akarok teljesedni. A kór aktív belső önismereti munkára kényszerített, amelynek eredményeként teljesen új irányt vett az életem. Végeredményben a karrierváltásom, a stílustanácsadás, mint hivatás megtalálása segített igazán abban, hogy az életem ismét teljes legyen. ☯️
És a legszebb az egészben?… A boltkórosságomban megélt kreativitást – ügyfeleim szolgálatába állítva – még ma is élvezhetem a közös vásárlások vagy a gardróbrendezések során a ruhák kombinálásával, a legelőnyösebb szettek „megalkotásával”. Ezért ezzel a bajommal is úgy vagyok, mint minden mással az életemben: nincsenek véletlenek, nem véletlenül talált meg ez a probléma sem..🙏
Azért ez velem marad
Aki volt már függő az tudja, hogy a függőség tárgya kimondatlan, „mumusként” velünk marad (kicsit amolyan Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett 🗡❤️). És persze szó sincs arról, hogy ma már ne vásárolnék ruhákat, kiegészítőket magamnak, vagy ne csábulnék el egy gyönyörű darab láttán. 😉 De a beszerzéseim (10-ből 9 esetben 😄) racionálisak, és határozottan érzem, hogy sikerült megtanulnom, hol húzódik a határ az egészséges, valós szükséglet alapján történő vásárlás és a mániás shopping között.
A mai napig alkalmazom azt, a boltkórosságom időszakában „kifejlesztett” terápiás praktikát, hogy az újonnan vásárolt darabokról nem vágom le azonnal a címkét, és nem dobom ki a blokkot. A tüneteim felismerése után ugyanis pontosan tudtam, hogy egészen másról szól(t) a vásárlás, így a beszerzett darabokat rövid időn belül visszaküldhettem – vagyis miközben a megélt helyzetekkel, tapasztalásokkal aktívan dolgoztam, a pénzem nem úszott el (teljesen 😄).
Köszönöm, hogy időt szántál a bejegyzésemre, bízom benne, akadt legalább egy hasznos gondolat, amelyet magaddal vihetsz! ❤️ Mint azt az elején jeleztem, saját gyakorlatot tudok Veletek megosztani, ami nem jelent garantált megoldást mindenkinek. Ezért a legfontosabb, hogy ha már felismerted a tüneteket, de úgy érzed, nem megy egyedül a gyógyulás, ne félj támogatást kérni – a terápiában való elinduláshoz pedig én legfeljebb „csak” egy stílustanácsadással tudok Neked segíteni! 😉
