Amikor a névválasztáson gondolkoztam, csak annyit tudtam, hogy a (márka)nevembe szeretném belevinni a személyes jegyemet/nevemet, a Katkát. Azt is tudtam, hogy jó lenne belőle egy rövidebb, betűs verzió, így nemes egyszerűséggel kihagytam az „a” betűket, és tadaaaam..kész. 😊

Na ennél persze izgalmasabb az, hogyan ragadt rám a Katka! Mert, hogy konkrétan utáltam ezt a nevet. 😱🤦‍♀️ És ez most nem vicc.

15 évvel ezelőtt a(z akkor még csak barátom, ma már) férjem kezdett el így szólítani. Nem is értettem, hogy miért pont EZT a nevet választotta?! 😳 Csak arra emlékszem, hogy nekem rettenetesen idegenül hangzott.

De ő nagyon kitartó volt (ebben is🥰). Mint aki pontosan tudta/érezte, hogy nekem a Katka név KELL. Hogy ez a név és én (meg ő😊) sorsszerűen összetartozunk. Hogy valami oka, célja van annak, hogy nem Kati vagy Kata a becenevem…

Aztán teltek-múltak az évek, és a Katka velem maradt. Oly annyira, hogy az előző munkahelyeimen, de még korábbi partnereim körében is így lettem ismert. Annyira a részem (mondhatni az identitásom) lett ez a becenév, hogy egy idő után már az csengett idegenül, ha valaki nem így szólított.

Amióta pedig elkezdtem a stílustanácsadást, nem is kérdés többé számomra, miért is ez a név… Azt érzem, így vált lehetővé az, amiről a bejegyzésem legelején írtam: hogy a nevem is a saját brand-em építését támogatja. Egyszerű, letisztult, észrevehető és egyedi – pontosan mint a STÍLUSunk. 🥰 (Ugye-ugye? :)  Nemcsak az enyém, hanem a Tiéd, és Mindenkié.

Tanulság? Az életben mindig minden okkal történik. Legtöbbször nem is értjük, miért van úgy, ahogy. De előbb-utóbb minden értelmet nyer. Ebben egészen biztos vagyok. Az a bizonyos belső hang pedig nem véletlenül súg nekünk dolgokat, „csak” hallgatnunk kell(ene) rá. Mert, ha éberen figyeljük az apró jeleket, hamarabb ismerjük fel a Bennünk rejlő lehetőségeket! Az élet meg túl rövid – úgyhogy füleket beélesíteni! 😊❤️