Ki vagyok, miért csinálom - Kiss Katalin - StílustanácsadóAzt hiszem Ralph Waldo Emerson, amerikai költő fenti idézete nem szorul túl sok magyarázatra. Természetesen a dolog könnyebbik része, ha ez az önbizalom veleszületett adottságunk, hiszen így nagyobb eséllyel lehetünk sikeresek az élet bármely területén. Jóval nehezebb – de nem lehetetlen – a dolgunk, ha nem részesültünk eme áldásban, és maguknak kell kitapasztalni, illetve kidolgozni az önmagukba vetett hit erősítését szolgáló stratégiákat.

Tuti tippek – bizonytalan lábakon

Persze a mai siker-hajszolt világunkban ömlik ránk miként tudunk magabiztosabbak lenni. Vagy legalábbis annak tűnni. Merthogy ennek egyik legkézenfekvőbb eszköze a megjelenésünk „turbózása” lehet.

És való igaz. A szépítő, olykor mesterséges megoldások tényleg sokat javíthatnak nemcsak az összképen, de még az önbizalmunkon is. És félreértés ne essék: nem vagyok ellene ezeknek a praktikáknak. Sőt! Azt gondolom, bizonyos élethelyzetekben alkalmazásuk kifejezetten javasolt lehet! A veszély csupán abban áll, hogy ha mindez nem ösztönösen belülről fakad, nagyon bizonytalan lábakon is állhat a történet…

Ki vagyok, miért csinálom - Kiss Katalin - StílustanácsadóA melós részét nem lehet megúszni

Hiszek abban, hogy önmagunk építkezését belülről kell elkezdeni. Lelkünk legmélyebb zugaiból. Kőkeményen szembenézve azzal is, ami első ránézésre nem tetszik (egyébként legtöbbször csak nekünk nem tetszik :D). És nem vitás, ehhez sokszor nagy bátorságra, és nem utolsó sorban kitartásra van szükség. De a befektetett munka nagyon is megtérül, hiszen önmagunk megismerése, „kitanulása” olyan olaj lehet a magabiztosságunk tüzére, amely idővel sem veszít lángjából. Sőt, minél mélyebb bugyrokba ásunk le, annál nagyobb láng vesz bennünket körül.

Ki vagyok, miért csinálom - Kiss Katalin - StílustanácsadóÉs most a láng lesz nagyobb, nem a füst

Nos, ebben a „tűzgyújtásban” 😊 szeretnék segíteni Neked a színek és formák segítségével. És hogy hogyan? A stílustanácsadás lényegéről, folyamatáról egy későbbi bejegyzésemben még bővebben írok, álljon itt most csak ennyi: több mint 15 évvel ezelőtt testképzavarral küzdve indultam el a belső önismeret útján. Idővel persze sokat formálódott a magamról alkotott kép, de egy stílustanácsadáson való részvétel még így is (már-már katartikus) élményt jelentett. Saját bőrömön tapasztalhattam meg, milyen lehetőségeket rejt, ha ismerem a színtípusomat, vagy a testalkatomat. Mert bár nagyon fontos a belső megéléseink tudatos figyelése, de az egyensúlyi állapot megteremtésének másik pillére, ha a külsőnkkel – annak előnyös és kevésbé előnyös adottságaival – is rendben vagyunk.

Már-már talán „túl idillinek” tűnik (😊), de a fenti a felismerés indította el bennem azt a segítő szándékot, amely munkámban vezérel. Célom, hogy a mai útkereső világunkban minél több nőnek és férfinek segíthessek az önelfogadásban, magabiztossága erősítésében, és mindezek segítségével életének sikeresebbé tételében.